ERŐS KEZDÉS TATABÁNYÁN: Szücsné 30 százalékos fizetésemelést és a törvényen kívüli alpolgármestert akart!


A júniusban megválasztott képviselők alkotta testület a ciklus elindításához szükséges döntéseket meghozatalával mai, alakuló ülésén megkezdte munkáját. Mi a legfontosabbakat emeljük ki.

Szücsné Posztovics Ilona egyik első előterjesztése szerint 30%-al megemelték volna a képviselői fizetéseket, ha azt elfogadják. A képviselők közül Boda Bánk a napirendhez benyújtott javaslatában azt kérte, hogy elégedjenek meg a képviselők a minimálbérrel, amit aztán a többség magáévá tett. Ezzel éves sok milliót spórolva a helyi lakóknak.

A szabályoknak megfelelően elfogadták az önkormányzat Szervezeti és Működési (SzMSz) szabályzatát. Ennek alapján megválasztották a bizottságok képviselő és külsős tagjait, akik az ebédszünet után letették esküjüket.

Az SzMSz elfogadásával a képviselők hozzájárultak, hogy Szücsné polgármester asszony két alpolgármestert válasszon magának, munkáját megkönnyítendő.

Egyikük egy megválasztott képviselő, Dr. Konczer Erik lett, aki Kertvárosban győzött egyéniben, a DK színeiben politizál és potenciálisan 2026-ban is a párt jelöltje lehet az országgyűlési választáson.

A másik alpolgáramestert nem a képviselők közül emelte maga mellé a polgármester asszony, hanem a hivatalból választott, Borsos Mártont. Ő eddig a Stratégiai- és Monitoring Iroda vezetői pozícióját töltötte be.

A fizetésüket Szücsné a lehető legnagyobbra kívánta emelni, ami a polgármesteri fizetés (havi bruttó 1.3 millió) 90 százaléka, amelyhez jár költségtérítés, ami ennek 15 százalék. Összesen 1.34 millió forint.

Képviselői javaslatra az alpolgármesterek fizetését aztán havi bruttó 910 ezerre, a hozzátartozó költségtérítést 136.500 Ft-ra csökkentették. Így a polgármester javaslatával szemben alpolgármesterenként több millió forintot hagytak a tatabányaiak zsebében.

A két alpolgármester közül Konczer Eriket 15 támogató szavazattal választották meg pozíciójába, míg Borsos Mártonnál nagyon rezgett a léc, csak a legminimálisabb 9 támogatást tudta begyűjteni. Valószínűleg az ő esetében sokat nyomott a latba, hogy botrányos körülmények között, törvénytelenül vett fel hosszú ideig milliókat a tatabányai polgármesteri hivatal irodavezetőjeként.

Miután ez a polgármesterasszonyt és frakcióját nem zavarta, így még meg is jutalmazták az alpolgármesteri pozícióval.

Jövő hét csütörtökön folyt. köv.!

(címlap: tatabánya.hu)

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések