TATABÁNYA TOP DOHÁNYBIZNISZE: Magyarnénak tavaly már havi 10 milliót fialt!


Amikor a jelenlegi rezsim elindította a dohányboltok létrehozását szolgáló trafiktörvényt, Fideszék a Nemzeti Dohányboltokkal jelentős részben a hozzájuk hű híveiknek biztosítottak egy soha ki nem fogyó pénzforrást.

Kiderült a rendszer működéséről az, ami azóta a gazdaság minden szegletét uralja, hogy sok helyen politikai alapon osztják a biztos sikerrel kecsegtető koncessziókat. A legelső, a botrányt kiváltó eset Szekszárdon volt, ahol hangfelvétel készült arról, amikor a trafikokat elosztották. Kiderült, hogy a polgármester és a Fidesz-frakció az alapján adta ki a koncessziókat, hogy melyik jelentkező mennyire támogatta a Fideszt, illetve mennyire ismerik őket. Aztán kijött egy hasonló dokumentum Hajdúszoboszlóról is, ahol hasonlóan osztályozták a jelentkezőket. Ez alapján a piac újraeloszásának még ahhoz sem volt köze, hogy ki tudná a legjobban ellátni a dohánykereskedelem funkcióját.

Szóval ebbe a dohánybolt bizniszbe szállt be Magyarné Kocsis Andrea tatabányai képviselőasszony is a családjával. 2013-ban alakult Magyarnéék családi vállalkozása a B2A Betéti Társaság, az év májusában jegyezték be a cégbíróságon, pont amikor kellett. A betéti társaság beltagja Magyarné és a lánya, Magyar Beáta, kültagja pedig férje Magyar Attila Dávid. Az indulás óta változatlan formában üzemelnek, nem háborgatja semmi a békés gazdálkodást.

Megnéztük, azóta hogyan fialtak, mióta elkezdték ezt a rengeteg “kreatív” tudást igénylő és bizonyára semmilyen politikai tőkét nem szükségeltető iparágbeli ténykedést, és összefoglaltuk az adatokat az alábbi táblázatban:


Két hónappal ezelőtt még arról írtunk, hogy rághatjuk a körmünket, eléri-e a képviselő asszony és családja a 600 MILLIÓS profitot. És lám, a legutóbbi adatok szerint gyakorlatilag elérték a bűvös határt. Az eddigi profitok összesen 599 MILLIÓ forintot tettek ki.

Az adatokat átnézve figyelemre méltó, hogy miközben Magyarné cégének haszna 599 millió forint volt eddig, mindösszesen 40 millióval járultak hozzá a közös kasszához adóbefizetés formájában.

Bármelyik vállalkozó megnyalná az ujját egy ilyen biznisz után.

Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések