ÓRIÁSIT BUKOTT TATABÁNYÁN A FIDESZ HAZUGSÁGGYÁRA: a Turul étterem vezetője visszakozott Magyar Péter kapcsán!


Elképesztő átalakuláson megy át Magyar Péter tatabányai szereplése, legalábbis ami a napvilágot látott tudósításokat illeti.

A Turul Étterem üzemeltetője Boczonádi János először úgy adta elő magát és a történetet, hogy körbevették az éttermet, bent az alkalmazottak sírtak és ütötték az étterem ablakát Magyar Péter felhergelt hívei, akinek a nagygyűlésen történt beszéde váltotta ki a támadást.

Aztán az RTL Híradó kamerája előtt már azt mondta, hogy Magyar Péterék teljesen nyugodtan, csendesen érkeztek az étterembe. Emellett azért bepróbálkozott, szerinte a tömeg a másik végén közel sem volt ilyen nyugodt.

A kormányközeli médiák eddig napokig másról sem szóltak, azzal hergelték a népet, hogy a feldühödött tömeg megrongálta az éttermet, lincshangulat volt, berepesztették az egyik üvegfalat.

Ehhez képest az RTL riporterének Boczonádi már azt mondta, hogy takarítónője szerint picit már be volt repedve az üveg előtte is és lehet, hogy valaki csupán nekidőlt, azért repedt tovább. Szóval ennyit a “csőcseléknek” aposztrofált tömeg “agresszív” fellépéséről.

Boczonádit egyébként szembesítették vele, hogy politikai elvárások alakították-e nyilatkozatait, erre azt mondta, magát nem köti egyik politikai oldalhoz sem.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy a Gulyásmédia egy olvasójának kigyűjtése szerint, a férfi vállalkozása, a Turul éttermet is üzemeltető Art Bar Kft. a Nemzeti Cégtár adatai szerint eddig tizennégy európai uniós pályázatot nyert el az utóbbi években

Ami viszont kétségtelenül a Fideszhez köti, az a részvétel a dohánymutyiban. Boczonádi telefonon még vasárnap nekünk megerősítette , hogy résztulajdonosa egy betéti társaságnak, amely Tatabányán több dohányboltot üzemeltet. Ahogy a férfi a fogalmazott a tulajdonosok baráti társaságként végzik a dohányboltok üzemeltetését.

Ezért fontos észben tartani, hogy a legnagyobb kormányzati orgánumok is a Nemzeti Hazugsággyár részei, mint a KESMA (helyben a kemma.hu-t viszi), országosan pedig Index, Magyar Nemzet, TV2.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések