ZSEBRE TESZIK A TATABÁNYAI GYEREKEK MILLIÓIT: Feri & Gyuri magasról tesz a vízilabdázásra!

Biztos pezsgőt bontottak a Tatabányai Vízmű Sportegyesület vezetői, amikor jóváhagyta TAO pályázatukat a Magyar Vízilabda Szövetség. Újra 110 milliónyi közpénz gyűjthetnek össze a cégektől, ami aztán valahogy, egyre rosszabb hatásfokkal elköltésre kerül.


A pályázat időközben publikus lett, de mint látható, kézzel, filccel a Zsidek-Marján páros és embereik közül valaki, elképesztő amatőr módon igyekeznek titkolni, hogy ki kap a pénzből az utánpótlással foglalkozó szakembereken kívül. Az elmúlt évek dokumentumai alapján azonban nem lehet senkinek illúziója.

Az utóbbi években, átláthatatlan pénzügyeiről elhíresült Tatabányai Vízmű Sportegyesületet Marján György elnök és Zsidek Ferenc társadalmi elnök, jobb szó híján, vezetgeti. Terelgetik ők a pénzeket jobbra is, balra is, és jut belőle persze a saját zsebükbe is. Önmagában mindez nem lenne hírértékű hiszen valakinek kell a pénzügyeket intézni, ha nem a gyerekekre szánt, az utánpótlásra fordítandó ún. látványcsapatsport (TAO) támogatási összegből tennék mindezt.

Mint arról régebbi cikkünkben beszámoltunk, az elnökség vízilabdás tagjai változó nagyságban kapnak jövedelmet, de évek óta azt a fejenként 3-5 milliót mégiscsak a gyerekekre fordítandó TAO pénzből költik saját magukra. Ráadásul egyre csökkenő eredményességgel és egyre kevesebb igazolt játékossal.

A két elnökön kívül még Csóka Gábor, az egyik vezető biztosító, tatabányai területi vezetője is kap a gyerekekre szánt pénzből, vagyis ő is szerepel a listán, valamint Antalóczy Alfréd ügyvéd is, aki többek között a helyi kukás cég igazgatóságának egyik vezetője.

Hol ilyen, hol olyan pozíció szerepel az nevük mellett, van olyan év, amikor közülük 3-an is szakmai vezetők papíron, ami vicc, ugyanis rajtuk kívül más is betöltötte/betölti ezt a pozíciót, csak a pályázatban máshol szerepelt a valóságos szakmai vezető.

Mindez akkor válik érdekessé, amikor hozzátesszük, Marján György a városi T-Szol Zrt vezérigazgatójaként évek óta felveszi havi fizetését és jutalmát, valamint tudjuk, Zsidek Ferenc havi alapfizetése a Szolgáltató Házat jegyző városi cég ügyvezetőjeként is milliós nagyságrendű. Ráadásul utóbbi Sárberekben akar bejutni a képviselőtestület tagjai közé.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések