BRUTÁLISAN MEGEMELIK HAVI FIZETÉSÜKET: Tatabányán Szücsnének 3 millió, az alpolgiknak 2 millió jár!


Tatabányán Szücsné Posztovics Ilona és két alpolgármesterének - Dr. Konczer Eriknek és Borsos Mártonnak - a fizetése nagyot emelkedik, ha elfogadják az erről szóló jogszabályt.

A polgármesterek illetményének emelését kezdeményezte október 1-jétől Navracsics Tibor a közigazgatási és területfejlesztési miniszter egy az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatban – mondta el Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerdán, az MTI megkeresésére.

A parlament honlapján megjelent iromány szerint, a főpolgármester az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset 6-szorosának, megyei jogú város polgármestere és fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere a 4,5-szeresének, a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnöke a 4-szeresének megfelelő illetményt kapjon.

A többi településvezető javadalmazását a lakosság számától függően, sávosan határoznák meg, a szorzó a 30 ezer lakosnál népesebb település polgármesterénél 3,5, az 500 lakosnál kisebb település vezetőjénél 1,25 lenne.

2023-ban a bruttó átlagkereset 571.200 forint volt, így például Tatabánya polgármesterének fizetése 1,3 millió forintról 2.570.400 forintra, az alpolgármesterek fizetése 1.8 millió forintra emelkedne bruttóban.

Ezek az összegek pedig értelemszerűen minden évben emelkedhetnek, ha az átlagkereset is emelkedik és hozzájön még 15 százalék költségtérítés.

A Kaposvár polgármesteri tisztségét is ellátó Szita Károly azért kezdeményezte mindezt, mert az elmúlt időszak után az önkormányzati intézményvezetők bére sok esetben meghaladja a polgármester fizetését.

A kormánypárti politikus indoklása szerint a polgármesterek sok esetben több milliárd forintból gazdálkodó települések élén állnak, óvodák, bölcsődék működéséért, a tömegközlekedés biztosításáért, parkok üzemeltetéséért, kultúráért, sportért felelnek, a javadalmazásuknak pedig ki kell fejezniük a tisztség ellátásával összefüggő társadalmi felelősséget.

A polgármesterek javadalmazásáról szóló, hatályos szabályozás fix összegben állapítja meg a településvezetők illetményét, tiszteletdíját, de az nem igazodik sem az államtitkári, sem más állami tisztségviselő illetményéhez.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések