TATABÁNYAI SZELLEMKÓRHÁZ: a klíma már megy, de ősztől honnan lesz benne orvos?


A tatabányai Szent Borbála Kórházhoz egy új szárny épült, meglehetősen túlárazásra utalóan, a becsült érték majdnem háromszorosáért. Elvileg a 12 milliárdos épület készen van, de egyelőre használaton kívül.

Ennek ellenére sokak érdeklődését felkeltve az üres ingatlanban működnek a klímák, a világítás is részben felkapcsolva. Az oknyomozó Átlátszó portál kérdéseire az Országos Kórházi Főigazgatóság megbízásából a tatabányai kórház új főigazgatója válaszolt. Ő az állagmegóvással indokolta mindezeket.

Ez annak fényében visszatetsző, hogy a régi kórházi épületekben a betegek sok helyen szenvednek például a klímák hiánya miatt.

Az új főnök szerint ősszel megkezdődik a betegellátás a tatabányai Szent Borbála Kórház új szárnyában, azt azonban nem árulta el, hogy a jelenleg is kritikán aluli dolgozói létszámot honnan fogják feltölteni.

Az új szárny pénzügyi anomáliájáról legyen elég annyi, hogy a tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzés során hatszor módosítottak határidőt és az eredetileg nettó 4,5 milliárd forintra becsült munkát végül a Strabag Zrt. nyerte nettó 12,1 milliárdos ajánlattal, ami a becsült érték 2,6-szorosa. A projekt a Strabagon kívül csak egy pályázó figyelmét keltette fel, azonban a rutinos tendernyertes WHB Kft. ajánlata érvénytelen lett egy banális hiba miatt: nem csatoltak pár alapvető dokumentumot.

A tatabányai politikusoknak már úgy tűnik nem fontos a projekt.

A Tatabányát 2019 októbere óta vezető Szűcsné Posztovics Ilona (DK) polgármester és Bencsik János (Fidesz) országgyűlési képviselő még közösen kértek pedig rá plusz forrást, amit biztosítottak egy kormányhatározatban (további max. 11,8 milliárdot). Ezután még egy ideig Bencsik szorgalmasan posztolt, aztán semmi.

Az Átlátszó megkeresésére a Szent Borbála Kórház főigazgatója, Dr. Virág József válaszolt, aki részletes tájékoztatást adott a beruházás állásáról. Levele változtatás nélkül:

„Örömmel tájékoztatjuk, hogy az új, »U« épület megvalósítása hamarosan befejeződik. A beruházás keretében az épület külső és belső kivitelezése tervszerűen és folyamatosan haladt, az a szerződésben foglalt határidőn belül megtörtént, a műszaki átadás-átvételi eljárás 2023. október 19-én lezárult.
A rendeletésszerű használathoz szükséges volt az épület távhőrendszerbe való bekötése, ezek a munkálatok ez év május 10-ig befejeződtek és a próbaüzem is sikeresen megtörtént. Az állagmegóvás érdekében azóta is folyamatos hőmérséklet-temperálást biztosítunk az épületben.
A bútorok, IT-berendezések és orvostechnikai eszközök beszerzésének folyamata a szerződéskötés fázisában tart, amelyek együttes értéke nagyságrendileg 700 millió forint.
Jelenleg az épület használatbavételi engedélyének hatósági ügyintézése zajlik, ezt követi a működési engedélyeztetés. A betegellátás előreláthatólag ősszel indulhat el az épületben. Ez a beruházás is azt a célunkat szolgálja, hogy Komárom-Esztergom Vármegye lakosainak a lehető legkorszerűbb ellátást nyújtsuk egy olyan intézményben, amely jövőbe mutató megoldásaival a betegek minél magasabb színvonalú ellátását szolgálja.”


A betegellátás súlyos kérdéseit veti fel, hogy az épületben „központi raktár, irattár, öltöző, betegfelvétel, labor, fürdő és mozgásszervi rehabilitáció, pulmonológia, kardiológia rehabilitáció, pszichiátria, onkológia kap majd helyet”, a Szent Borbála Kórházban azonban – sok más intézményhez hasonlóan – hatalmas a szakemberhiány.

Az intézmény honlapja szerint jelenleg is osztályvezető főorvost keresnek a klinikai onkológiára, a krónikus belgyógyászati osztályra, a pszichiátriára, az urológiára és a sürgősségire. Emellett gyakorlatilag minden területre felvennének szakorvost a bőrgyógyászattól kezdve a kardiológián és gyerekosztályon át a szülészetig. Az orvosokon kívül ápolókat, műtőssegédeket, szakápolókat, szakasszisztenseket és szülésznőket is szeretnének alkalmazni.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések