ÜRES A KASSZA TATABÁNYÁN: Szücsné elszámolta magát, megszorítások lesznek!

Nagy bajban van a tatabányai költségvetés, Szücsné bevallotta, hogy hamarosan lesznek időszakok, amikor teljesen kiürül a város kasszája.

Holnap tárgyalja, meglehetősen furcsa köntösben a városi közgyűlés a helyi költségvetés problémáit. A problémákkal való szembenézést a “Két ülés közötti eseményekről” napirend keretében tárgyalja a képviselőtestület.

Szomorú, hogy Tatabánya legfontosabb éves rendelkezését titokban igyekszik a polgármester asszony a tudtunkra adni. Várhatóan óriási vita lesz, ugyanis a bevételek jelen állapot szerint nem pótolhatóak, rengeteg kötött pénzeszközzel rendelkezik a város amit erre a célra nem lehet felhasználni, viszont a problémát meg kell oldani.

Nézzük sorjában!

A tavalyi évhez képest az I. félévben növekedtek a helyi adóbevételek, sőt az év egészében is többet kasszírozunk, mint tavaly, azonban a jelenlegi állapot szerint összességében a tervezetthez képest kevesebb adó fog befolyni. Magyarán a tervezéskor óriási baklövést követtek el a költségvetési előterjesztés jóváhagyói. A hiány mértéke 1,3 Milliárd forint. Ráadásul ez úgy áll össze, hogy a Tatabányán működő cégek közel 2 Milliárdos hiányt a Környével közös ipari park növekménye 560 millióval csökkenti.

Előterjesztésében Szücsné leírta, hogy ekkora összegben csökkenteni kell a kiadásokat, mert a hiányzó bevétel nem pótolható.

A személyi juttatásokat a közszférában nem szeretné csökkenteni, mint ahogy a különböző támogatásokat és segélyeket sem, ezek nagyrésze már kifizetésre is került. 
Szerinte az üzemeltetési kiadások csak akkor csökkenthetők, ha kevesebb az elvégzett feladat és a közüzemi kiadásoknál sem lát lehetőséget érdemi megtakarításra.

A polgármester asszony összeállított egy listát, amely szerinte megoldást nyújthat a pénzügyi problémákra, amelyek az alábbiak:
  • a különböző városi és körzeti fejlesztéseket elhalasztják, így 750 millió felszabadulna
  • az ESZI nem kapna többlettámogatást
  • a jégpálya idei fejlesztésének önerejét nem vállalja a város, 40 millió
  • elmarad egy futópálya fejlesztés, 180 millió
  • a T-Szol-nak járó 110 milliót nem fizeti ki
  • a T-Szol tagvállalatainál talált még kb. 250 milliós megtakarítást, például a buszközlekedésben
Ami viszont még komoly probléma, hogy a tervezett és be nem folyt bevételek miatt az önkormányzatnak likviditási problémái lesznek, amelyek egészen márciusig eltartanak a jelenlegi állapot szerint.

Lesznek olyan időszakok, amikor nem tudják kifizetni majd a számláikat.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések