KIJÖTT A SITTRŐL A TATABÁNYAI SZATÍR: két nőt megtámadott rögtön


Megverte és meg akarta erőszakolni őket, de mivel mindkét áldozata ellenállt, elmenekült, miután kirabolta őket. A másodjára megtámadott nő adott róla személyleírást, ezután fogták el és most a bíróság augusztusig letartóztatta.

Ősszebilincselt kézzel sétált még februárban a rendőrségi fogdára az a 25 éves férfi, aki napokig rettegésben tartotta a tatabányai nőket. A férfi ugyanis rövid időn belül két nőt is meg akart erőszakolni a városban. Az áldozatok lélekjelenlétén múlt csak, hogy a férfi nem tudta véghez vinni, amit kitervelt. Az első nő, akit kiszemelt magának, egy óvónő volt, aki február 9-én reggel a panelházak között sétált, amikor a támadó leszólította és erőszakoskodni akart vele.

Majd meg akarta erőszakolni. Miután ez nem sikerült, elvette a nőnél lévő pénzt és elmenekült. A rémült nő egy pékségbe rohant be segítséget kérni, mert hiába sikoltozott az utcán, senki nem hallotta.

Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, a támadó eltűnt. Egy hét múlva viszont a férfi újra lecsapott. Az áldozat azonban nem hagyta magát ellökte magától a férfit és elfutott. A rendőrségen a nő pontos személyleírást tudott adni. Emiatt tudták elfogni a férfit, és ezután derült ki, hogy a férfi már börtönben is volt korábban rablás miatt.

Az elkövető korábban négy alkalommal volt büntetve, legutóbb rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt. 2023 szeptember 26-án szabadult a három év szabadságvesztés büntetéséből.

Éppen ezért az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság augusztus 19-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását. (tenyek.hu)


Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések