TATABÁNYA JEGYZŐJE KŐKEMÉNYEN HAZUDOTT: a polgármester kegyeltjét védi?

Van egy magyar népi mondás, aminek a tatabányai mutációja úgy szól, hogy a hazug jegyző hamarabb lebukik, mint hogy Borsos Márton benyújtja az összeférhetetlenségi nyilatkozatát.

Mint arról már beszámoltunk, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalának Stratégiai és Monitoring irodájának vezetőjéről kiderült, hogy több cégben is vezető tisztségviselő mostanáig. Állítása szerint mindez csak a véletlen műve, csak az a probléma, hogy ez már évek óta fennáll.

A polgármesteri hivatalban dolgozó közszolgálati tisztviselők, a rájuk vonatkozó törvény értelmében nem lehetnek gazdasági társaságnál vezető tisztségviselők, illetve felügyelőbizottsági tagok, kivéve, ha az többségében állami, vagy önkormányzati tulajdonban van.

A 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről erre vonatkozó passzusa egyértelműen fogalmaz:
86. § (1) * A kormánytisztviselő köteles haladéktalanul írásban bejelenteni, ha vele szemben törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merül fel, illetve ha kormányzati szolgálati jogviszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe kerül. A munkáltatói jogkör gyakorlója köteles haladéktalanul írásban felszólítani a kormánytisztviselőt az összeférhetetlenség megszüntetésére. Amennyiben a kormánytisztviselő az összeférhetetlenséget a felszólítás kézbesítésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg, kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnik.

Magyarán szólva már régóta törvénytelenül dolgozik ott.

A tegnapi közgyűlésen, a képviselők is megkérdezték a jegyzőt, hogy az irodavezetőnél fennáll-e az összeférhetetlenség (itt látható az erre vonatkozó részlet, ebben a videóban: https://onkormanyzati.tv/elok/tatabanya/ 2:05.00-tól kezdődően). A jegyző azt válaszolta, neki az az információja van, hogy amikor kezdett, akkor szóban felmentették, ami persze szerinte is szabálytalan. A személyi anyagban az összeférhetetlenségre vonatkozó nyilatkozat nem szerepelt. Ezt törvénytelen helyzetet úgy orvosolták, hogy megszünteti az említett irodavezető a céges tisztségét.

Namármost, nemrég közérdekű adatkikéréssel fordultunk Tatabánya jegyzőjéhez a következő kérdéseket elküldve:

- küldje le részünkre Borsos Márton, a Tatabánya MJV Stratégiai és Monitoring Iroda vezetőjének összeférhetetlenségi nyilatkozatát?

- egyúttal kértük, hogy Borsos Mártonnak ki adott és milyen alapon felmentést az összeférhetetlenség (több cég esetén állt fenn) alól?


A jegyzőt különösebben nem érdekelték a jogszabályban meghatározott kritériumok, ugyanis például napokkal az törtvény által megszabott határidő után, többszöri telefonálás után küldött választ, ráadásul a kérdéseknek csak egy részére. Ebben elutasította az érdeklődésünket, elég nyakatekert módon, ugyanis levele a következőket tartalmazza:

Szóval akkor azért nem adta ki a kért nyilatkozatot, mert állítása szerint az azelőtt keletkezett, mielőtt Borsos Mártont felvették a pozícióba. Arra a válasza nem tért ki, hogy az összeférhetetlenséget miért nem szüntetik meg.

Ez szöges ellentétben áll azzal, amit a képviselőknek mondott, nemes egyszerűséggel kőkeményen hazudott Tatabánya város jegyzője Borsos Márton ügyében. Ráadásul nincs válasz arra, hogyan dolgozhat még mindig a hivatalban, aki törvényt sért.

Az ügy mint kiderült, politikai szempontból különösen érdekes. Teljesen érthetővé válnak a válaszok, ha hozzátesszük, információink szerint az összeférhetetlenséggel érintett Borsos Mártont Szücsné Posztovics Ilona társadalmi ALPOLGÁRMESTERNEK szemelte ki maga mellé, ha sikerrel jár a választáson.

Megjegyzések