SZÜCSNÉ REJTÉLYES FIDESZES MEGBÍZÁSAI: hogy mik ki nem derülnek Tatabánya polgármesteréről?

A tatabányai választópolgárok csak kapkodják a fejüket, hogy a júniusi választásokon kire szavazzanak. Azoknak egyszerű a dolguk, akik a politikai pártok süketelő propagandáját elhiszik, és gondolkodásmentes üzemmódban a Fideszre vagy a sokszor elbukott álellenzéki pártok helyi jelöltjeire szavaznak.

Akik szeretnének már érdemi változást, nekik valószínűleg sokat kell tájékozódniuk, kik lehetnek azok, akiket az itt élők érdekében kell a képviselőtestületbe bejuttatni, akik nem a központi bizottságok utasításait hajtják végre.

Ezért is érdekes például a jelenlegi polgármesterasszony, Szücsné Posztovics Ilona helyzete, aki magát először függetlenként aposztrofálta, majd emlékezetes módon az egyik DK-s kongresszus vezető felszólalója volt.

Ennek fényében különösen érdekes az az önéletrajz, amely a birtokunkba jutott, amelyet ő a 2019-es ellenzéki polgármester jelölt keresés során adott be. Ennek tanulsága szerint nem mindennapi, hogy 2019-es megválasztását megelőzően a 2010-es évektől kezdődően rengeteg megbízást kapott a Fidesz uralta állami és tatabányai vezetéstől, szervezetektől és cégektől egyaránt. Szücsné Posztovics Ilona önéletrajzát átböngészve a következőket találjuk:

Ezeken a munkákon kívül még kapott megbízást 2016-ban az akkor Hidas János elnök-vezérigazgató által vezetett T-Szol tagvállalatok átvilágításának kapcsán is, például a Gyémántfürdőt üzemeltető Cseri kft és az Agóra tekintetében.

A Ezen kívül még megbízást kapott az elhíresült Mészáros Lölő féle főtéri projektben, ahol a területet érintő tranzakciójában működött közre

Azzal a Fidesz nehezen vádolható, hogy elősegítette a vele ellentétes politikai nézetű vállalkozásokat, szóval ezek után fel kell tenni a kérdést? Miért kapott ilyen sok megbízást?

Lehetséges, hogy mégis jó viszonyt ápolt velük?


Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!








Megjegyzések