POLITIKUS ÉRDEKELTSÉGE A TATABÁNYAI PIAC? Kapzsiság, törvénytelenség, amit láttunk!


Tatabánya hírhedt “szépségű” épülete a Konzum.

A választás közeledtével úgy gondoltuk, körbejárjuk a témát, hogy miért is ilyen mostohagyermeke ez a létesítmény városnak.

Talán minden tatabányainak rögtön az jut eszébe a témáról, hogy a vasútállomást már évtizedek óta ígérgetik nekünk, de valahogy nem akaródzik megújulni. Pedig pár éve a Fidesz hívők isteni törpje, Orbán Viktor is eljött személyesen megígérni, de semmi.

Van azonban a történetnek egy kevéssé kibontott szála, az pedig a Konzum és az ott lévő piac, amely számtalan anomáliát rejt. Mi ezt tárjuk Önök elé, főleg miután helyi politikusok is érintettek benne, van aki tömi, vagy szeretné tömni belőle a zsebét, rendesen.

A mostani választási kampányban induló jelölteket is érint a történet, szóval lesz izgi bőven.
Most csupán egy kis ízelítőt hoztunk, gondolatébresztőnek szánjuk, hogyan is mennek a dolgok a városi piacon.

A képen látható árus az elszenvedő alanya annak a kapzsiságnak, amelyet a piac bérlője tanúsít, ugyanis olyan területet ad ki neki, amelyre nem lenne jogosult. Elmondása szerint, bizonyítani ugyebár nem lehet, de két éve adják ki neki azt a helyet. Annyi a feltétel állítása szerint, hogy ne akadályozza a lépcsőn való feljutást.

Megpróbáltuk két, a piacon lévő helypénz bekasszírozónak látszó személytől megtudni, hogy mi is a helyzet az árussal, de inkább eliszkoltak az első kérdésre. Lehet, hogy nem minden törvényesen működik a piacon? Vajon miért nem ellenőrzi ezt az önkormányzat, hogy mi zajlik a város közepén? Vagy tudják, és nem akarnak tenni ellene?

Folyt.köv.

(szerző: Gutai Zsolt)

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések