PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: támogatják az ifjúsági közösségeket!


A város közösségformáló életében betöltött szerepük elismerése érdekében az önkormányzat támogatni kívánja az ifjúsági közösségek működését, eseményeik megvalósításához anyagi segítségek kíván nyújtani.

A 2024. évi pályázatok benyújtási határideje: 2024. május 6.

A támogatás lehetőséget kínál a Tatabányán, illetve a tatabányai alap és középfokú oktatási intézményekben megvalósuló – ebből adódóan nagyobb közösségnek szervezett, diákéleti események, hagyományokkal rendelkező sportesemények, szakmai előadások stb. megrendezésére, valamint lehetőséget teremt a szabadtéren vagy közösségi színtérben megvalósuló, hagyományőrző intézményi rendezvények megvalósítására.

Támogatásban részesíthetők köre:
Tatabánya Megyei Jogú Városban székhellyel, telephellyel rendelkező és a városban ténylegesen a lakosság érdekében oktatási tevékenységet folytató állami, nemzetiségi, egyházi, alapítványi fenntartású oktatási intézmény vagy annak Fenntartója.

Pályázati feltételek:
  • A pályázó szervezet a város közösségi életében aktívan részt vállaljon a diákközösségek működtetésében.
  • A szervezet vállalja fel az ifjúsági korosztály igényeinek megfelelő iskolai vagy egyéb rendezvények szervezését, maradandó értékek létrehozását.
  • A program megvalósítását támogassa az intézmény diákönkormányzata.
  • A pályázó szervezet pontosan és határidőben elszámoljon a korábban kapott támogatással, melynek felhasználása nem lehet ellentétes a képviselő-testület által jóváhagyott céllal.
  • A támogatás csak a tárgyévben a Tatabányán, illetve tatabányai fiatalok részvételével lebonyolítandó projektekhez igényelhető.
  • A pályázat keretében egy pályázó csak egy pályamunkát adhat be.
  • Az elnyerhető támogatás keretében szakmai feladatellátást segítő kiadások számolhatóak el.

A pályázat keretében nem támogathatók azon szervezetek,
  • amelyek a pályázatra nyitva álló határidőn túl nyújtották be a pályázatukat,
  • amelyek pályázati dokumentációja nem tartalmazza a kötelezően előírt adatokat, mellékleteket és azokat a hiánypótlásra nyitva álló határidőn belül nem pótolják.

A pályázaton felosztható keretösszeg:
1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi költségvetési rendelete alapján 1 000 000 Ft

2. A pályázaton igényelhető támogatás formája és mértéke: maximum 100 000 Ft.

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
A pályázatot és mellékleteit a „Pályázati adatlap ifjúsági pályázathoz” dokumentum kitöltésével, aláírásával és pecséttel ellátva egy példányban, papír alapon kell benyújtani.

A pályázat benyújtásának helye, ideje hiánypótlás:
Egy pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.
A pályázatot zárt borítékban, Tatabánya MJV Önkormányzatának címezve a Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatal Intézményfenntartási Iroda, (2800, Tatabánya Fő tér 8.) lehet benyújtani.

A borítékon kérik feltünteti: ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉGEK 2024. ÉVI PÁLYÁZATA – IFJÚSÁGI ALTÉMA.

A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

A pályázat elbírálásának szempontjai:
  • a pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázat felhívásban megfogalmazott céloknak
  • a pályázat kidolgozottsága
  • nagyobb közösségeknek szóló program
  • hagyományos, visszatérő program
  • innovatív program
  • intézmények közötti együttműködéssel valósul meg
  • mennyire szükségesek, indokoltak a kiadási tételek.
A pályázat elbírálásának módja és határideje: 
A beérkezett pályázatokat Tatabánya MJV Önkormányzata Közgyűlése Ifjúsági, Sport, Civil és Nemzetiségi Bizottsága értékeli, a támogatott pályázók köréről és a támogatások mértékéről a szakbizottság legkésőbb 2024. május 31-ig dönt.
A pályázók az önkormányzat döntéséről a döntés meghozatalát követő 15 napon belül e-mailben értesítést kapnak.
A pályázaton elnyert pénzösszeg átutalása egy részletben történik.
A kifizetés feltétele, hogy Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, a támogatás átutalására a szerződés mindkét fél általi aláírását követően 15 napon belül kerül sor.

A támogatás felhasználásával kapcsolatban Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje tárgyévet követő január 31.
A támogatás felhasználásról szóló pénzügyi és szakmai beszámolót a program lezajlását követő kell benyújtani. A benyújtott szakmai beszámolót az Intézményfenntartási Iroda, a pénzügyi beszámolót a Gazdálkodási Iroda ellenőrzi.

A benyújtott szakmai beszámolót az Ifjúsági, Sport, Civil és Nemzetiségi Bizottság hagyja jóvá.

Forrás: tatabanya.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések