NYILVÁNOSSÁGHOZ FORDULTAK A TATABÁNYAI OTTO FUCHS DOLGOZÓI: a cég fenyegetőzik, válaszok helyett!

Több munkavállaló az Otto Fuchs cégtől megkeresett bennünket, miután úgy érzik, hogy a nyilvánosság erejével elérhetnek érdemi javulást a cégen belüli állapotok tekintetében. Elmondásuk szerint negatív tendenciákat tapasztalnak hosszú ideje a cégnél és úgy látják, a véleményüket nem kezelik megfelelően a magyarországi vezetők.

A Boldogulj Tatabányán mindig is fontosnak tartotta, hogy teret adjon cikk, akár vélemény formájában a városunkban történteknek, a munkaválalők kérdésével pedig kiemelten foglalkozunk. Miután a dolgozók komoly válaszokat nem kaptak a vezetőség részéről, ezért fordultak a nyilvánossághoz.

Az Otto Fuchsnál hosszú ideje ott dolgozó kollégák mennek el a cégtől és a többiek azt látják, hogy különösebben nem is marasztalják őket. Megkérdeztük a céget, szerintük ennek mi az oka?

Ez annak fényében is komoly kérdéseket vet fel, hogy a cég munkaerőhiánnyal küzd, vannak munkafolyamatok, amelyeknél ez különösen erős. Ennek okaira is szerettünk volna választ kapni a cégtől.

Egy aktuális, a vállalatnál sokaknak rosszul eső téma, hogy tavaly év végén elmaradt, a munkavállalók által remélt, és hosszú ideje minden évben kapott jutalom, a cég nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Ehelyett az idén nyáron kapnak jutalmat, de meglehetősen visszatetsző módon. A 2023. évre vonatkozó jutalmat 2024-es, az elkövetkezendő időszakban tapasztalt hiányzáshoz is kötik, amiből a betegség időtartamához történő kötés különösen negatív hangulatot okoz a cégnél. Maga a jutalom teljesen a cég döntése, csak a hogyant illetően kaptak ezzel a munkavállalók egy nagy pofont. A cég vezetőinek indokait vártuk válasz formájában.

Féléves munkaidőkeretben dolgoznak az Otto Fuchs munkavállalói, melynek eredetileg meghatározott időtartamát a cég egyoldalúan, a munkavállalókkal történt egyeztetés nélkül csökkentette 1 hónappal, majd indított egy új munkaidőkeretet. Ezzel sokaknak jövedelem csökkenést okoztak. A döntéshozők indokaira kíváncsiak voltunk!

Ugyan nem anyagi természetű, de a munkavállalók megbecsültség érzetére kihat, hogy a gyárigazgató nem tart tájékoztatót évek óta, ahol beszámolna a cég helyzetéről. Erre is kíváncsiak voltunk, mi ennek az oka.

Úgy érzik a cég munkavállalói, hogy a céghez a potenciális munkavállalókat olyan hirdetéssel akarják bevonzzani, amit az ott dolgozók nem kapnak meg egy ideje. Miért történik mindez, erre a HR vezetőtől szerettünk volna választ kapni.

Anyagilag ugyan nem érinti a dolgozókat, de a nyugdíjazásig szüksége ledolgozandó évek számát igen, hogy azok a munkavállalók akik hivatalosan 2 hetes átlagban 84 órát dolgoznak, a munkaszerződésükben szereplő 8 órával van bejelentve. Ekkor többet kell a megfelelő szolgálati idő eléréséhez dolgozni a normál nyugdíjkorhatár eléréséhez. Ez akár súlyos hónapokban mérhető. Kérdeztük erről a céget, hogy miért nem a szerződéséből következő időtartamra jelentik be hivatalosan a dolgozókat, egyelőre várunk a válaszra.

A fentiekkel kapcsolatosan a cég HR vezetője némileg fenyegető válaszában a következőket küldte:
“Bár kérdéseket küldött át nekünk, de azok számos valótlan állítást tartalmaznak, amelyek sértik vállalatunk üzleti hírnevét.
Szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy amennyiben ezek az állítások, akár kérdés formájában, megjelennek, kénytelenek leszünk azok ellen jogi lépéseket tenni.”


Szerintünk jobb lett volna, ha fenyegetőzés helyett érdemi válaszokat küldenek, persze ez is egy fajta válaszként értelmezhető részükről.
Amennyiben érkezik érdemi válasz a cég részéről, frissítjük a cikkünket!

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések