GYORSAN HAJTOTT A MOZDONYVEZETŐ: kizuhant az utas


A Tatabányai Járásbíróság a vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése megzavarásának vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet a mozdonyvezetővel szemben. A bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 3 év vasúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

A megállapított tényállás szerint a mozdonyvezető 2021. február 1-jén Budapestről Sopron irányába vezetett egy vonatszerelvényt az 1-es számú vasúti vonalon. A Tatabánya és Tata vasútállomások között elrendelt vágányzár miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás volt érvényben. A férfi a tatabányai állomásról elindulva a sebességkorlátozás ellenére 90 kilométer/óra sebességre gyorsította a vonatszerelvényt. A vádlott ezután észlelte a kijárati jelző utasítását, ezért gyorsfékezést alkalmazott, emiatt a vonatszerelvény kisiklott. A baleset közben egy sértett az üléséből kizuhant, emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vasúti baleset miatt a kisiklott személykocsiban és a vontató mozdonyban 67.100.000 forint, a vasúti sínpályában 57.523.123 forint kár keletkezett, továbbá 498 vonat mindösszesen 2160 perc elsődleges, míg 291 vonat összesen 1081 perc másodlagos késést szenvedett.

A vasúti forgalom a jobb vágányon 2021. február 2-án 3 óra 30 perckor, míg a bal vágányon 5 órakor sebességkorlátozásokkal indult meg, mely korlátozások 2021. február 18-án 7 óra 30 perckor szűntek meg.
A mozdonyvezető cselekménye a vasúti személy- és teherszállítás, mint közérdekű üzem működését jelentősen megzavarta.

Forrás: birosag.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések