VERTE ÉS MOLESZTÁLTA A FELESÉGÉT: kihasználta az adósságot


Április 2-án, kedden lesz az első tárgyalása annak az esetnek, amiben a vádirat szerint a vádlott és a sértett 2015. október 10. napjától 2023. március 13. napjáig házastársak voltak. A vádlott átnézte a sértett mobiltelefonját, melynek eredményeképpen tudomást szerzett a sértett adósságairól. A vádlott ekkor kérdőre vonta a sértettet a tartozásokról, folyamatosan szidalmazta és legkevesebb húsz alkalommal, tenyérrel, nagyobb erővel arcon, illetőleg tarkón ütötte. A vádlott eközben azzal fenyegette a sértettet, hogy az adósságok miatt a sértettet börtönbe juttatja és a közös gyerekeiket is elveszi tőle. Ennek nyomatékosítására egy olyan tartalmú okirat készítésére és aláírására kényszerítette a sértettet, miszerint a sértett minden, a gyermekeik feletti szülői jogairól a férje javára lemond. Este tovább folytatta a sértett faggatását, egész éjjel folyamatosan bántalmazta a sértettet, többször tarkón ütötte, combon és fenéktájon rúgta, mely bántalmazást a következő napokban is folytatta. Ezen túlmenően a vádlott a megfélemlített sértettel több alkalommal erőszakos szexuális cselekményt végzett.

A sértett a bántalmazások következtében testszerte zúzódásokat szenvedett el, mely sérülések gyógytartama 8 napon belüli, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására is.

Forrás: birosag.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések