ÚJABB TÁMOGATÁS A 30 ÉV ALATTIAKNAK: áprilistól dől a lóvé


Bértámogatás, lakhatási támogatás és utazási támogatás lesz igényelhető a 30 év alattiak elhelyezkedését támogató uniós programban. A kormány az idősebb munkavállalók foglalkoztatását hasonló programmal tervezi támogatni.

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közmédia adásában.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra – bértámogatás, albérleti és útiköltség-hozzájárulás – épül, mondta. Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól.
Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető.
Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség-támogatást biztosítanak – ismertette az államtitkár.

A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek.

A regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezenfelül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva – fogalmazott.

Először Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt arról, hogy a kormány az EU által feloldott fejlesztési források egy részét a foglalkoztatottság növelésére kívánja fordítani.

Kép: klimabeszerelessel.hu
Forrás: hvg.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések