TATABÁNYAI FIDESZES ÁLCIVILEK TÍZMILLIÓI: így legalizál az Állami Számvevőszék!

Láthatóan semmit sem szeretne a véletlenre bízni a kormánypárt, ezért civilnek mondott, de a helyi pártszervezetekhez kötődő egyesületeknek juttatott tízmilliós nagyságrendben közpénzeket, mindezt az Önök adójából. Frissen alapított, korábban semmilyen látható tevékenységet nem végző, viszont fideszes és fidelitasos vezetésű ifjúsági szervezetek is milliós közpénztámogatást kaptak a Városi Civil Alap (VCA) program tavalyi keretéből.

Ahogy arra az atlatszo.hu is felhívta a figyelmet, egy jogi kiskapunak köszönhetően gond nélkül áramlik a közpénz választásokon induló, vagy akár kormánypárti politikusokkal együttműködő, támogató civil szervezetekhez. Mivel a közpénzfelhasználás legfontosabb szerve az Állami Számvevőszék, közérdekű bejelentéssel fordult a k.blog az ÁSZ-hoz és kérték, hogy ellenőrizze a Miniszterelnökség által finanszírozott szervezeteket. Az ÁSZ válasza szerint nincs szó jogszerűtlenségről, így tennivaló sincs az ügyben.

A pályázat 2021-es és 2022-es nyertesei között jelentős részben olyan alapítványokat, egyesületeket láthatunk, amelyeket fideszes önkormányzati képviselők, alapszervezeti vezetők irányítottak. Sok szervezet később aktívan segítette is a kormánypártok kampányát a választások alatt, sőt, olyan civil szervezetek is kaptak támogatást, amelyek közös jelölteket indítottak a kormánypártokkal.

A K-Monitor adatbázisában elérhetőek többek között a tatabányai nyertes egyesületek is, ahol “meglepetésünkre” ismerős neveket és nem kevés pénzt találunk:

Hatodik Tálentum Egyesület, 2800 Tatabánya, Mártírok útja 84. 7/1.; a szervezet személyi köre megegyezik az alábbi Hétvezér Egyesületével - 16 millió (5+11 millió a VCA 2021-es és 2024-es keretéből)

Hétvezér Egyesület, 2800 Tatabánya, Tass Vezér utca 5. fsz./1.; a fideszes e-mail-címet is használó társaság Bereznai Csaba tatabányai képviselő holdudvarába tartozik - 16 millió (8+8 millió a VCA 2021-es és 2022-es keretréből)

Majki Népfőiskola Társaság (ezzel volt kapcsolatos Bereznai nevezetes büntetőügye) is kapott 2023 decemberében 11 milliót.

Rajtuk kívül még két Fidesz közeli szervezet kapott jelentős támogatást, az egyik a Promeritum Alapítvány (Tatabánya, Boróka utca 41.), amely 2023-ban 11 millió Ft-ot kapott. A másik pedig a Patrióta Fiatalok Egyesülete, amely kötődik a tatabányai Fideszhez, nekik is leesett 11 millió Ft a tavaly decemberi eredményhirdetéskor

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, a Közpénztörvény elméletben kizárja, hogy támogatásban részesüljenek olyan szervezetek, amik a politikai versenyben vesznek részt. A jogszabály garanciát jelent(hetne) arra, hogy a költségvetési erőforrásokkal rendelkező szereplők - jelen esetben a kormány - a saját érdekeik szerint alakítsák a politikai versenyt.

A Közpénztörvény egészen konkrétan kimondja, hogy nem részesülhet támogatásban az az egyesület, amely a pályázat kiírását megelőző 5 évben párttal működött együtt. Szintén nem részesülhet közpénzes támogatásban az a szervezet, amely a pályázat kiírását megelőző 5 évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson.

Ugyanakkor 2014 végén úgy módosították az Államháztartási törvényt, hogy a Közpénztörvény a központi költségvetésből nyújtott támogatásokra már ne vonatkozzon. A két közpénzes jogszabály viszonya többfajta értelmezésre ad alapot.

A politikai okokból leállított, korábban helyi civil kezdeményezéseket támogató Norvég Alap helyett 2021-ben létrehozott “Városi Civil Alap” megnevezésű pályázati forrás fedezetét a mindenkori költségvetési törvény határozza meg a Miniszterelnökség fejezetében, tehát a VCA keretében kiosztott pénzek egyértelműen közpénznek tekinthetők. A VCA-hoz beérkező pályázatok elbírálását azonban nem a Miniszterelnökség, hanem egy külön cég, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi.

Mivel a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. eredménytájékoztatói szerint olyan egyesületek kaptak a Miniszterelnökségtől közpénzt, akiket a Nemzeti Választási Iroda a legutóbbi önkormányzati választásokon jelölő szervezetként nyilvántartásba vett, 2023 februárjában közérdekű bejelentéssel fordulunk az ÁSZ-hoz. A k.blog megkeresésében kértek, hogy az ÁSZ ellenőrizze a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t és a cégtől közpénzt kapó egyesületeket

Az ÁSZ közérdekű bejelentésükre küldött válasza szerint törvénysértésről nincs szó. Bár valóban közpénzről van szó és a Közpénztörvény tiltja a politikai versenyben részt vevő civilek támogatását, a tilalom mégsem alkalmazható a VCA-ből pénzt kapó egyesületekre, az Államháztartási törvény végén elhelyezett kivétel-szabály miatt: mert a VCA központi költségvetésből van fizetve.

Az oda-vissza utaló szabályok tehát a gyakorlatban kiüresítik a törvény célját: azt, hogy ne lehessen állami pályázati pénzekből politikai tevékenységet végezni.

Ha szeretnél az egész országra kiterjedően csemegézni, hogy az általad befizetett adókból milyen csatornákon folynak el a tíz- és százmilliók, akkor a K-Monitor adatbázisában, illetve a Válasz Online oldalán tudsz tájékozódni.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések