VÁLTOZNAK A BÉRLETTÍPUSOK: innentől már csak ezeket lehet megváltani


A korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. A kilométer alapú bérletek megszűnnek. (Az ún. viszonylati menetjegyek és az okosjegyek természetesen megmaradnak) - olvasható az Újtarifa honlapján.

Az egyszerűsítéssel nemcsak könnyebben áttekinthetővé, de jóval igazságosabbá is válik a tarifarendszer, hiszen az új bérleteket többen és többféle módon használhatják fel, mint korábban.

Fontos tudni, hogy az új bérletrendszerben csak kétféle tarifa van: a teljesárú és a 90%-os kedvezményt adó. Ez utóbbit a kedvezményre jogosultak, például azok a diákok vehetik igénybe, akik érvényes magyar nappali vagy esti diákigazolvánnyal rendelkeznek.

A bérleteknek 2024. március elsejétől elérhető lesz immár a napijegy változata is. Ezek a 24 órára szóló Vármegye24 és Magyarország24 nevű díjtermékek.

Új teljesárú jegyként jelennek meg a Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek 2024. március 1-jétől! Az egész országra érvényes Magyarország24 és a minden vármegyében elérhető Vármegye24 napijegy kedvezőbb árú utazást tesz lehetővé. Így egyetlen napijeggyel utazhatunk a távolsági buszokon, vonatokon és HÉV-eken is.

Fontos tudni, hogy a két napijegy között van egy jelentős különbség: a 24 órás jegy országos változatával a helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni (természetesen csak külön megváltott helyjegy birtokában), a Vármegye24 napijeggyel azonban erre nincs lehetőség. Vármegyei napijeggyel csak olyan vonatokon lehet utazni, amelyekre nem kell helyjegy.

Ezek a napijegyek kizárólag a helyközi közlekedésben (vonatok, hévek, kék és sárga volánbuszok teljes vonalán) vehetők igénybe, így például a BKK járatain nem érvényesek. Budapesten belüli utazás esetén azonban mindkét napijegy érvényes még az InterCity vonatokra is – ráadásul ebben a kivételes helyzetben helyjegy váltása nélkül.

Az új napijegyeket és a kedvezményes díjtermékeket legegyszerűbben a MÁV appon vásárolhatod meg, ehhez leghamarabb március 1-jén frissítened kell az alkalmazást.

Kép: mav-hev.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések