KÖRNYEI TANMESE ÁLINGATLANOSSAL: a balek 6 misit bukott


Február 29-én lesz a tárgyalása annak az esetnek, ami szerint a sértett 2020. januárjában egy környei ingatlant szeretett volna megvásárolni, azonban csalás áldozata lett. A sértett az ingatlannal kapcsolatos ügyintézés során 2020. évben ismerkedett meg a vádlottal. A vádlott azt állította, hogy ingatlanok vásárlásával és értékesítésével foglalkozik, megfelelő szakmai háttérrel és kapcsolatokkal rendelkezik, és felajánlotta segítségét a sértett által korábban kiválasztott környei ingatlan megvásárlásához, mely közreműködéséért 1,2 millió forintot kért. Mint az később kiderült, az állítás nem volt igaz.

A sértett a vádlottat szóban megbízta az ingatlannal kapcsolatos ügyintézéssel. A vádlott ezt követően az ingatlannal kapcsolatos intézkedések megtételére és az ügyintézés során felmerült saját költségeire történt valótlan hivatkozással másfél hónap alatt összesen 5.273.000 forintot vett át a sértettől.

A vádlott esze ágában sem volt az ingatlanszerzésében való közreműködés, az átvett pénzösszegeket saját céljaira fordította.

Kép: tudastar.ingatlan.com

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések