HÉTFŐTŐL KOMOLY VÁLTOZÁSOK A TATABÁNYAI VASÚTÁLLOMÁSON: erre készülj


A vasúttársaság beruházásának köszönhetően várhatóan év végétől már Tatabánya vasútállomáson is lépcsőzés nélkül el lehet jutni a peronokhoz. A hétfőn induló kivitelezés keretében 3 új lift épül a gyalogos felüljáróhoz kapcsolódva, kettő a peronok, egy pedig a P+R parkoló akadálymentes megközelítését biztosítja majd. A tervezetten év végéig megépülő felvonók vandálbiztosak lesznek, a falak és az ajtó is részben üvegezett kivitelben készül. Tágas kialakításuknak köszönhetően kerékpár vagy babakocsi is elfér majd bennük. A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy 1 milliárd forintból valósul meg.

Február 26-án a szükséges felvonulási terület lehatárolásával kezdik meg a liftek építési munkálatait, ezért hétfő reggel 8 órától lezárják a tatabányai vasútállomás melletti parkolót. A lezárás csak a Konzum épülete mögötti, a Jedlik Ányos út vágányok felőli oldalán található, 18 férőhelyes, gyeprácsos parkolóterületet érinti. Másnap félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani a Jedlik Ányos úton, de alapvetően a munkálatok ideje alatt is lehet majd közlekedni az utcában.

A kivitelezés időszaka alatt peronrészek is le lesznek zárva az utasforgalom elől a felüljáró lépcsőjétől Budapest irányába. Ehhez alkalmazkodva a vonatok megállási helyét kis mértékben módosítják február 26-án 22 órától. A gyalogos felüljárón szintén részleges korlátozásokra kell számítani a liftek építése és a felüljárón végzendő kisebb felújítási munkálatok miatt. Erről a vasúttársaság folyamatos tájékoztatást nyújt.

Forrás/kép: mavcsoport.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések