HA TATABÁNYÁN DOLGOZOL: országosan a fizetési lista tetején vagy, de messze a csúcs!


Először tette közzé a járási fizetési adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. 
Ebből kiderült, hogy már van olyan budapesti kerület, ahol közel 1 millió a fizetés, pontosabban bruttó 950 ezer forint volt az átlagkereset a legfrissebb adatok szerint. A másik végletnél pedig, olyan járás is található az országban, ahol 350 ezer forint alatt mozog az átlag.

Bruttó 950 ezer forint a csúcs, a legjobban kereső tíz járás közé a budapesti kerületeken túl a budakeszi járás fért be, 777 ezres bruttó átlagbérrel.

Szűkebb környezetünk a lista elején található, de az éllovasoktól közel 400 ezres távolságra. A tatabányai járásban 585,3 ezer Ft az átlagkereset ebben az időszakban, amelynél némileg magasabb a tatai adat, a maga 594,5 ezer forintjával, illetve a megyében legmagasabb a komáromi járás, a maga 599,5 ezres átlagával. A többi megyebeli (esztergomi, oroszlányi, kisbéri) járás 30-40 ezerrel kisebb adatot produkált.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a mediánbér, amelynek több köze van a valósághoz, az átlagkeresetnél is alacsonyabb. A mediánbér (amelynél a dolgozók fele többet, a másik fele kevesebbet keres) nagyjából az átlagnak továbbra is a 80%-a országosan.


Forrás: Portfolio

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Amennyiben szeretnél a helyi közügyekben aktív lenni, csatlakozz a Generációk Tatabányáért Csoporthoz!

Megjegyzések