ÖNGYILKOS AKART LENNI, FELGYÚJTOTTA A HÁZAT: majd meggondolta magát



A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint a cselekménye következményeinek a felismerésében enyhe fokban korlátozott vádlott 2021. július 5. napján, a lakóhelyeként szolgáló, a szülei és nagyszülei közös tulajdonát képező tatai családi házban tartózkodott. Miután a szülei munkahelyükre távoztak, az épületben egyedül maradó vádlott elhatározta, hogy korábbi terveinek megfelelően öngyilkos lesz, az épületben okozott tűz folytán keletkező füst belélegzésével.

A vádlott az ingatlan padlásterének lakószobájában az ágya alá égő gyertyát helyezett. A vádlott által elhelyezett nyílt láng hatására az ágy kigyulladt, tűz keletkezett. A vádlott a tűzzel érintett helyiségben maradt, azonban a szoba ajtajának átégését követően az öngyilkosságtól elállt, és a szoba ablakán keresztül az utcára kiugorva az épületből kimenekült. A vádlott az épületben égési, míg az ugrás következtében súlyos sérülést, lábtörést szenvedett el. 

A tűz terjedése miatt a padlástéri helyiségek födémei teljesen megsemmisültek, továbbá a tűz a tetőszerkezetre, és azon keresztül a padlástér többi helyiségeire is átterjedt. Közvetett módon
a tetőszerkezeten keresztül a teljes lakóépületre átterjedés lehetőségével a szomszédos ingatlant is veszélyeztette, amelyben egy személy tartózkodott a tűz kialakulásának idején.

Az épületben keletkezett kár összege 8.154.845 forint, az ingóságban keletkezett kár összege
1.681.000 forint volt. A kialakult tűz további terjedését az akadályozta meg, hogy a rendőrség
felé bejelentés érkezett a tűzről, amely alapján a katasztrófavédelmi egységek értesítésére
sor került, és a kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották.

Kép: magyarnemzet.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések