DECEMBERTŐL EMELKEDIK A MINIMÁLBÉR: bejelentették, hogy 15%-ot pakolnak rá!


Minden évben, az év végén történő egyezkedés zajlik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). Ennek mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között - derül ki au illetékes szaktárca közleményéből. A felek az alábbiakban jutottak dűlőre:
  • A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek.
  • Decembertől a minimálbér 15 százalékkal, bruttó 266 800 forintra emelkedik, amely kedvezmények nélkül nettó 177 400 forint lesz.
  • A garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, bruttó 326 000 forintra növekedhet, amely nettó 216 800 forint szintén kedvezmények nélkül.
  • A felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét,ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.
  • Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket.
A GFM közleményéből kiderül, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések