ÜZENT A KORMÁNY: szabadon mérgezhetik a tatabányaiakat a helyi gyárak, nem lesz büntetés!


Végérvényesen eldőlni látszik, hogy a környezetünket szennyező, mérgező anyagokat kibocsátó gyárakat a jelenlegi kormányzat szabadjára engedi. Tegnap a Magyar Közlönyben jelent meg az az újabb módosítás, amely a szabálytalanul működő vagy mérgező gyárakra vonatkozó múlt heti rendeletet hivatott módosítani - szúrta ki a Telex.

Ezzel a kormányzat meg nem nevezett szempontok alapján választott gyáraknak jogi kiskaput biztosít, hogy a környezetvédelmi szabályok megszegése esetén a hatóságok büntetés helyett, szerződést ajánlhatnak a cégeknek, amelyben a szabálytalanság felszámolására tesznek vállalást.

Ezzel a módosítással előfordulhat az is, hogy a hatóság minden szabálytalankodó gyárral szerződést köt, ami után már egyiket sem büntetheti meg vagy zárathatja be. A rendelkezés ellen több környezetvédelmi szervezet, mint a WWF, a Greenpeace is azonnali tiltakozásba kezdtek. Az elmúlt időszak ismeretében nem lenne meglepő, hogy a rendelet a hazánkba betelepítésre kerülő akkumulátorgyárak működését szeretné segíteni.

Szeptember 23-án az Energiaügyi Minisztérium kiadott ugyan egy közleményt, mely szerint a kormány szándékai szerint ez a szabály csak működő kohászati üzemekre lenne alkalmazható, az akkumulátorgyárakra nem. Akkor azt is ígérték, hogy az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten egy újabb közlönyben megjelenik.

Végül tegnap jelent meg a módosítás, miszerint a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter bevonásával oldja meg a feladatot. Vagyis nem korlátozták, hogy milyen esetekben lehet a mérgezések miatti felelősségre vonást elkerülni a szerződéssel.

A WWF a következőt nyilatkozatot tette erre vonatkozó közleményében:
"A nagy felháborodást keltő kormányrendelet tehát az ígéret ellenére jelenleg is hatályban van, így lassan egy hete lehetőség van rá, hogy bárki szerződést kössön a hatósággal arról, hogy a szankciókat megkerülve akadálytalanul, a büntetés vagy a tevékenysége felfüggesztésének kockázata nélkül szennyezhesse a környezetet."

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések