MUTYISZAGÚ LAKÁSOSZTÁS TATABÁNYÁN: Szücsné pályázat nélkül, sürgősen akarta, lesöpörték!


Tegnap ismét közgyűltek megválasztott képviselőink, ami már az elején botrányosan kezdődött.

Az átláthatóságot, tiszta közügyeket ígérő Szücsné polgármester asszony szeretett volna sürgősségi napirend keretében lakásokat osztani Hatostelepen, ahol felújított önkormányzati lakások várják hamarosan gazdáikat. Mindezt zárt ülésen, ahol a képviselők majdan megismerhették volna a részleteket. (Az előterjesztést azért láthatták a képviselők)

A jövőre újrainduló polgi számítása nem jött be, ugyanis a mutyigyanús ügylet még a tárgyalási szakaszba sem jutott el.

A fő kérdés az volt, hogy milyen alapon választották ki a bérlőket, miért hágták át a meglévő szabályokat. Ráadásul a sürgősséget semmi sem indokolja, hiszen a felújított lakások később lesznek készen, várhatóan novemberben.

Szücsné azt az átlátszó indoklást fűzte hozzá, hogy ha nem lesznek a lakásoknak rögtön bérlői, akkor majd leromlik az állapotuk (sic!)

A vitában a lakásbizottság vezetője Frankné Farkas Gabriella elmondta, hogy az igazság az, hogy a bizottságuk elé került javaslat botrányos volt, teljesen szembement a helyi lakásrendelettel.

A bérlők listáját a Máltai Szeretetszolgálat állította össze, amivel önmagában a képviselőknek nem lenne baja, ha ez csupán egy javaslat lenne. A baj, hogy ez csupán egy hete került a hivatalba, és szerettek volna Szücsnéék sürgősen dönteni. A képviselők szerint figyelembe lehet ezt venni, de az nem működik, hogy a polgármester asszonnyal együtt szinte ők osztogatnák a lakásokat.

Komoly kritika fogalmazódott meg azzal kapcsolatban is, hogy miért nem pályáztatták meg Tatabánya többi szegregátumában élőket, őket miért zárták ki a lehetőségből.

A vita során polgármester asszony nehezményezte, hogy mutyizással vádolják, de a lakások tervezett kiosztásának módját tekintve nem minden alap nélküli a feltételezés. Azon ugyanis szerepelnek olyanok például akik tartozással rendelkeznek, sőt olyan is, akinek törvényesítenék az önkényes lakásfoglalását.

Frankné Farkas Gabriella javasolta, hogy ha indokolható, akkor akár a jövő héten is összeülhet a bizottság, a jogszabályokat betartva, átláthatóan előkészíthetnék a pályázati anyagot. A képviselők végül 9 nem, öt igen és három tartózkodás mellett nem vették napirendre a sürgősségi indítványt.


Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések