2 NŐ KIUGROTT AZ ABLAKON: ítélet Tatabányán!


A Tatabányai Járásbíróság a 2023. június 27. napján tartott előkészítő ülésen, testi sértés bűntette ügyében hozott ítéletet egy férfivel szemben - tette közzé a Tatabányai Törvényszék.

A leírtak alapján a vádlott 2020. november 10-én éjjel megjelent az egyik sértett által bérelt tatabányai ingatlanban azzal a céllal, hogy az internetes oldalon megismert másik sértettel szexuális kapcsolatot létesítsen. Ezután az ittas állapotú vádlott erőszakossá vált. A sértett megijedt és segítségért kiáltott, amit a lakásban tartózkodó 2 másik nő meghallott és egyikük a szobába ment. Ekkor a sértettnek sikerült kiszabadulni és mindketten a konyhában próbáltak elbújni. A vádlott utánuk ment és megöléssel fenyegette őket. Az egyik sértett az erkélyre menekült és telefonon hívott rendőri segítséget.

A másik két nő eközben a szobába menekült és bezárták az ajtót, melyet a vádlott rugdosni kezdett, miközben megöléssel fenyegette őket. A sértettek ekkor kimásztak a talajtól 420 cm magasan lévő ablakba, ahol az egyikük leugrott és az esés következtében könnyebb sérüléseket szenvedett. A vádlott eközben betörte a szoba ajtaját és az ablakhoz lépve meglátta a másik sértettet, akire trágár szavakkal rákiabált. A nő félelmében leugrott az ablakból, a járdára esett, melynek következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. A vádlott ezután a 3. sértett szobájának ajtaján kezdett dörömbölni, mire a sértett az erkélyről lemászott az utcára. A vádlott agresszív magatartásának a rendőrök kiérkezése vetett véget.

A Tatabányai Járásbíróság a vádlottat 2 év 8 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Kép:divany.hu

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani? Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések