TATABÁNYAI MAZSOLÁK: most már csak a milliomosok szerezhetnek jogsit?


Akár egymillió forintba is kerülhet a jogosítvány - számolt be róla a vezess.hu.

Az egekbe szökött a vezetői engedély ára Magyarországon – a gazdasági folyamatok mellett a tanulón is sok múlik, hogy mennyi az annyi, de rosszabb esetben már korántsem 500 ezer forintról van szó. Fogynak is a tanulók, de nem csak emiatt.

Jócskán visszaesett az elmúlt években az autósiskolák tanulóinak a száma, miközben kifejezetten drága mulatsággá vált a B kategóriás jogosítvány megszerzése. A statisztikákban is kimutatható a drasztikus áremelkedés, de a tapasztalatok azt mutatják, ennek a költsége inkább félmillió forint körül mozog.

Mindemellett a valóságban óriási különbségek tapasztalhatóak, ezért nehéz konkrétan meghatározni, átlagosan mennyibe kerül itthon a vezetői engedély megszerzése – erről Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szövetségének (AVOSZ) elnöke beszélt az Indexnek. Elmondása szerint 300 ezer forint az alsó összeghatár, de akár az egymillió forintot is elérhetik a költségek.

„A végösszeget nem is az határozza meg, hogy mennyibe kerül egy gyakorlati óra, hanem hogy a tanulónak ebből mennyit kell teljesítenie ahhoz, hogy vizsgázni tudjon, illetve sikertelen vizsga esetén mennyi további pluszórára van szüksége” – magyarázta Papp. A szakember arra is kitért, a szemmel látható különbségekben közrejátszik az is, hogy egyes autósiskolák nem valós, a jogszabályoknak megfelelő adatokat szolgáltatnak az átlagos óraszámról, a képzés költségéről, illetve a sikeres vizsgák arányáról.

Szerinte a drágulás okai nem is a mostani, hanem még az előző, 2008-2009-es gazdasági válságban keresendők. Az akkori bizonytalan anyagi helyzet miatt nagyon sokan elhalasztották a jogosítványszerzést, így egészen öt évvel ezelőttig nyomott áron kínálták az oktatást az autósiskolák. Hozzátette: Magyarországra is kezd beszivárogni a kereslet csökkenése, a mai nyugat-európai fiatalok körében ugyanis már nem bír akkora vonzerővel a jogosítványszerzés, mint korábban.

Az elmúlt időszakban viszont enyhült az oktatóhiány, de Papp megjegyezte azt is, hogy a szakoktatók – a tavaly bevezetett, új katatörvény ellenére is – már tisztességesen meg tudnak élni a szakmából.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések