MINDEN TATABÁNYAI ÖRÜLHET LUKÁCS ZOLI SIKERÉNEK: az Agóra vezetőjeként milliós fizetést kap!


Tavaly június 1-el nevezték ki a fővárosból hazatért, volt szoci országgyűlési képviselőt Lukács Zoltánt az Agóra főnökének.

Kapott is hozzá fizetést, ami úgy tűnik most már kevéskének bizonyult. Időközben neki is a többi városi ügyvezetőhöz hasonlóan egy 14,5%-os emelés befigyelt, vagyis félévvel a munkába állása után idén január 1-től a bruttó fizetése 916.000 Ft/hóra emelkedett.

Mindez úgy tűnik nem biztosított megnyugtató egzisztenciális helyzetet, hiszen a legutóbbi közgyűlés elé került egy javaslat, amelyben most június 1-től újabb 14%-al emelkedik a fizetése, vagyis bruttó 1 millió 45 ezer forintot fog kapni, tekintettel az előterjesztés sikerére.

Az indoklás szerint Lukács úr eddigi fizetése nem tükrözte megfelelő mértékben az általa viselt terheket (bármi is legyen az) és szakmai felelősséget (félév után, megj.).

Egy év alatt 30%-os fizetésemelés nem gyenge!

Az előterjesztésből egyébként megtudhattuk, hogy áll most a helyi cég- és intézményvezetők alapfizetése (ezekre még bónusz/jutalom is rakódhat):

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések