KEMÉNY TATABÁNYAI FIATAL CSÁVÓ: 77 éves műlábú hajléktalant ütött, majd elszalad!


A 30 éves férfi ellen ítéletet hozott a Tatabányai Járásbíróság az előkészítő ülésen. A férfi egy idős, védekezésre korlátozottan képes embert bántalmazott.

A történtek szerint a férfi ittasan odament egy 77 éves, hajléktalan, műlábbal élő és bottal közlekedő emberhez, aki egy tatabányai buszmegállóban ült egy padon. Cigaretta kérés ürügyével szóváltásba keveredtek, majd a férfi elvette a sértett járóbotját, és néhányszor megütötte a fejét, közben „Megöllek, te kutya!”-t kiáltott. A hajlèktalan fèrfi a földre esett az ütésektől. Ezután a tettes eldobta a botot és elszaladt.

A bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, de az eset alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására.

A bíróság a vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte. A próbaidő alatt a vádlott pártfogó felügyeletére kötelezték, és előírták, hogy ne fogyasszon alkoholt nyilvános helyen, valamint vegyen részt indulatkezelési tréningen.

Az ítéletet a vádlott elfogadta, de még nem jogerős, mert az ügyész súlyosabb büntetésért és végrehajtandó szabadságvesztésért fellebbezést jelentett be.

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

Megjegyzések